Végre talán magához fog térni az ingatlanpiac is. A szakemberek lassú ingatlan áremelkedésre számítanak. Az eladók is fellélegezhetnek majd, mivel több lesz az eladás, sikeresen tudják eladni a lakásukat, talán kicsit drágábban is.
Budapest egyes területein máris lehet érezni, hogy drágábbak a lakásárak. De ez a többi megyeszékhelyet még nem érinti. Bár talán lassan már a nagyobb városokban is lehet érzékelni ezt a változást, de az még odébb van. Ahhoz fél évnek is el kell telnie, hogy a fővároson kívül a többi nagyvárosban is változás álljon be.
Sajnos a válság betett az ingatlanpiacnak is. Kevesebb vevő volt, ezért az eladás is csökkent az utóbbi években. A lakásépítések száma is eléggé megcsappant, foghatjuk ezt is a gazdasági válságra. A helyzet talán csak a vevőknek kedvezett eddig, ha a pénzt nem az eladott lakásukból kellett előteremteniük.
Ha megoldódik vagy esetleg jobb lesz a helyzet, a gazdasági környezet javul, az emberek erre várnak. Mivel akkor bátrabban mernek vásárolni, kedvezőbb lesz a helyzetük. És ez nem kis réteg, hanem nagyobb réteg, akik a gazdasági helyzet javulását várják. Figyelik folyamatosan a hirdetéseket is, mikor lesz egy-egy lakás számukra kedvező áron, és ha találnak ilyet, azonnal lecsapnak rá. Figyelik az áremelkedéseket vagy csökkenéseket az adott helyen.
Forrás: Ingatlannet.hu