Koncertek a budapesti SportarénábanIdén tavasszal nagy durranásnak számít a Robbie Williams koncert, amit a budapesti Sportarénában szerveznek meg. Utoljára nyolc éve járt itt a sztár, így már lehetett sejteni, hogy érkezni fog. A brit énekes április végén lepi meg magyar rajongóit. A Swings both ways live turné állomásaira már lehet jegyet kapni. A Robbie Williams koncertek első soraiba szóló jegyek pillanatok alatt elkeltek Budapesten is. Az első két órában a jegyek kétharmadát sikerült eladni. Aki még eddig nem vásárolt magának belépőt, az jobb ha siet, mert nem biztos, hogy vannak még szabad helyek. A Guiness rekordok könyve szerint ő tartja a leggyorsabban elfogyó koncertjegyek rekordját a világon. Ha sztárénekes látogat Magyarországra, akkor ott mindig jó sietni a jegyvásárlással. Klasszikus feldolgozásokat és új dalokat is hallhatunk a koncert során. Már most igazi legendaként emlegetik az énekest. Legalább ugyanekkora sikerre számíthat az Iron Maiden is, aki június első napjaiban koncertezik itt. Magyarországon egyetlen koncert erejéig állnak meg a Maiden England című turnéval. A hivatalos Iron Maiden klubtagok előnyben részesülnek a jegyvásárlásnál. Számukra már hamarabb megkezdődik az értékesítés. A turnéval már második éve járják a világot és lassan már több mint kétmillió rajongó láthatta. A jegyek rohamosan fogynak. Amennyiben nem szeretnénk lemaradni az idei év egyetlen Iron Maiden koncertjéről, akkor vásároljunk még ma jegyet! Az együttes tagjai még mindig hihetetlen erővel és szenvedéllyel dolgoznak.
A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk
A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak,
hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek.
Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a
cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.