DESZKA fesztivál gazdag repertoárral

DESZKA fesztivál

Debrecennek nemcsak annyi az érdeme, hogy az ország második legnagyobb városa és ezért vonz annyi turistát. Természetesen ez is közrejátszik, no meg a szomszédságában lévő Hajdúszoboszló, a gyógyulni és relaxálni vágyók közkedvelt helye. Persze az élet nemcsak a wellnessek által nyújtott kényeztetésről szól, mert a lelket és az elmét ugyanúgy táplálni kell.

DESZKA fesztivál igazi hagyományteremtő

Debrecenben ez is adott, hiszen temérdek kulturális esemény kerül megrendezésre, amelyek közül bárki csemegézhet. Kiállítások, koncertek, különféle vásárok, fesztiválok, sportesemények és a felsorolásnak messze nincs vége. Ezen események közül pedig kiemelkedik a DESZKA fesztivál, amit már évek óta megrendeznek, a színházat szeretők legnagyobb örömére. A Csokonai Színház óriási lelkesedéssel készül minden évben erre az időszakra, hogy olyan módon állítsa össze a repertoárt, hogy abban minden korosztály rátaláljon arra, amit a magáénak érez. A DESZKA fesztivál nem a Csokonaiban kezdte a pályafutását, hiszen a legelső 2005-ben került megrendezésre és Sopron adott otthont, aztán Eger és csak 2007-ben volt Debrecenben. Itt olyan harmonikus hangulat és ideális összedolgozás alakult ki, hogy azóta minden évben Debrecenben rendezik meg. A műsor annyira színes, hogy felsorolni is sok lenne, hiszen az előadások mellett beszélgetések és találkozók is emelik a színvonalat, de minden évben adnak hozzá egy kis pluszt.

Ugyanis egy igen jeles napon, pontosabban március 27-én volt a megnyitó, ami a Színházi Világnap. A nyitódarabot Závada Pál kultikus regénye kezdte, amit a POSZT-ra is beválogattak, ráadásul az alkotók nagyon sokfelől érkeztek, így valamilyen szinten egy méltó jelképe is lehet a DESZKA fesztiválnak. Számos fiatal társulat is megmutatta a tehetségét, a díszvendég pedig Visky András volt, akivel egy portrébeszélgetés is összejött. A Kárpát-medencét összefogó válogatásba 4 romániai, 1 ukrajnai és 1 szlovákiai kortárs szerzőjű előadás is helyet kapott. Senki ne keseredjen el, aki szeretett volna, de mégsem lehetett részese a DESZKA fesztiválnak, mert jövőre be tudja majd pótolni!

Print Friendly

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás