Augusztus 20 Balatonfüred-ünneplőbe öltözve

Augusztus 20 Balatonfüred-ünneplőbe öltözve

Augusztus 20 Balatonfüred

Temérdek település, mondhatni, majdnem mindenhol nívós ünnepséget rendeztek Szent István király emléknapján. Természetesen ez rendjén is van, hiszen az ország minden lakosára hatással volt, van és lesz mindaz, amit alapított, létrehozott és megteremtett.

Augusztus 20 Balatonfüred-ünnep

Augusztus 20 Balatonfüred életében is ünnepnap volt, amikor számos programot szerveztek a rendezők és persze itt is a fő attrakció a tűzijáték volt, amivel zárult az eseménysorozat. Államalapító Szent István királyunk napján szentmisével kezdődött a nap, a római katolikus plébániatemplomban mutattak be, majd ezt kenyérszentelés követte. Ünnepi Istentisztelet volt bemutatva az evangélikus és református templomokban is. A fúvószenekar térzene koncertet adott elő, a résztvevők nagy örömére. 11 órától pedig megkezdődött a városi ünnepség, aminek a Szent István tér adott otthont. Augusztus 20 Balatonfüred lakosai között mindig nagy sikernek örvend és évről-évre egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik iránta. Ezt tükrözi az is, hogy folyamatosan nő a jelenlévők száma, akik részt vesznek ezen a napon az ünneplésben. Augusztus 20 Balatonfüred programsorozatából nem hiányzott az ünnepi beszéd sem. A zenerajongókat is kényeztették a szervezők, ugyanis a tűzijáték előtt Szörényi Levente szórakoztatta a nagyérdeműt a melódiáival. Az est fénypontja természetesen a tűzijáték volt, amit kicsik és nagyok egyaránt vártak és csodálattal néztek.

Tagadhatatlan, hogy augusztus 20 Balatonfüreden is mélyebb jelentéssel bír, mint bármilyen fesztivál vagy szórakoztató műsor, mert olyan személyt állít az emberek elé, akinek példáját követve jobbak lehetünk emberként és állampolgárként egyaránt. Aki az idei augusztus 20 Balatonfüred programsorozatáról lemaradt, az bepótolhatja jövőre és az utáni években, hiszen ezt a napot mindig meg kell ünnepelni. Természetesen ez a meghívás az elkövetkezendő évekre nemcsak a helyieknek szól, mert bátran részt vehetnek a turisták is, legyenek azok magyarok vagy külföldiek. Augusztus 20 Balatonfüred méltó színhelyet és programot állított elő, az ország talán egyik legnagyobb emléknapjának.

Print Friendly, PDF & Email

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás